Karajz Margit:

Úrnapja Károlyfalván

 

2013-ban írom ezeket a sorokat, visszaemlékezve gyermekkoromra, az akkori úrnapi körmenetekre. Én 1952-ben születtem.

Húsvét után a 40. napon ünnepeljük Jézus mennybemenetelét, ez az Áldozó csütörtök. Húsvét után az 50. napon van Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Rákövetkező vasárnapon Szentháromság vasárnapja van. Ezt követő vasárnap van Úrnapja. Az Úr napja Jézus szent testének és vérének különös tisztelete, ünneplése az Oltáriszentségben.

A mi falunkban, Károlyfalván az Úr napját együtt ünnepelte a hívő, vallást gyakorló sváb falu, amely akkor még ragaszkodott a szokásaihoz. Az Úrnapi körmenetet az Oltáriszentséggel a falu főutcáján végezték.

A négy sátrat s benne az oltárokat a falu négy pontján állították fel: a felvégen Bélcesék (Rákék, ill. Hauser Andorék) előtt, a falu közepén Ica néniék (Brogli Ignácék) előtt, az alvégen Hurkásékkal (Brogli György) szemben a Tátyóék (Burger Ignác) előtt, és a falu végén Szlivkusék és Bástyánék (Burger István és Burger József)  előtt. 2-3 család csinált egyet-egyet főleg, de virágot mindenki vitt ahhoz a sátorhoz, amelynek a közelében lakott. A virágokat a saját kertjükből szedték, vagy kint a réten. A férfiak már előző nap összeácsolták a sátor vázát. Vasárnap reggel korán kimentek az erdőbe zöld gallyakért, amivel befonták a sátrakat. A fiatal és középkorú asszonyok és a lányok koszorút fontak a sátor köré, kidíszítették virágokkal. A sátorba asztalt tettek, fehér terítővel letakarták az asztal-oltárt, virágot és gyertyákat tettek rá. Az asztal fölé szentképet akasztottak. Az idősebb öregasszonyok mikor elindultak a misére, téptek egy csokor virágot a kertjükből, ha mást nem, hát tisztes füvet. (Tisztes fű általában volt a kertekben. Ez illatos volt, ilyet mindig vittek magukkal a vasárnap délutáni litániára is – amikor a rózsafűzér imádkozása alatt elálmosodtak, megdörzsölték ezt a szagos füvet, és ezt szagolgatták, hogy az álmosság kimenjen a szemükből.) Ezt a csokor virágot menet közben betűzték a sátor oldalába. A körmenet végén ezt a beszúrt csokrocskát mindenki kivette a sátorból és hazavitte. Ugyanígy a sátort díszítő virágokat is hazavitték. Nem a templomba vitték be, hanem hazavitték az oltáriszentségi Úrjézus közelségével megáldott, megszentelt virágokat, és otthon tartották, megszárítva is. Volt aki a temetőre vitte le a halottai sírjára.

Az azévben elsőáldozó kislányok az elsőáldozási fehér (kereszt-) ruhájukat vették fel ezen a napon. (Keresztruha, mert a keresztszülő vette ezt a ruhát, ez volt az ajándéka az elsőáldozó keresztgyermekének.) A kislányok már szombaton összegyűjtötték a virágszirmokat kosarakba, és vasárnap ezt hintették a körmenetben hordozott Úrjézus elé. Akkoriban még nem nagyon voltak a kertekben rózsák, mint most. Legfeljebb futórózsák, pünkösdi rózsák.  A gyerekek kint a réten gyűjtötték a virágokat: margaréta-, harangvirág fejeket, akácvirágot, akáclevelet, stb. Az egyházközség képviselőtestületi tagjai vitték a baldachint, ami alatt a pap vitte az Oltáriszentséget az Úrmutatóban. Kisfiúk ministráltak, nagylányok, nagyfiúk vitték a zázslókat. Az egész falut kidíszítették. Úgy emlékszem, hogy zöld gallyakat ástak be a járda szélére a szegélykövek mellé. A szegélyköveket minden nagyobb ünnepre fehérre meszelték. Minden ház mellett zöld ágak voltak az utcán végig, talán a templomot is zöld gallyakkal díszítették ki. Nálunk virágszőnyeget nem csináltak, mint más dunántúli sváb falvakban.

Később már a körmenet beszorult a templomkertbe a sátrakkal együtt, amelyek már nem sátrak, csak feldíszített asztalok, de ezeket is ugyanazok a családok csinálják, ez hagyományozódott. Drága, virágboltban vásárolt virágokkal díszítenek, egymással versengve. A szentmise illetve a körmenet után a templomba hordják be a virágokat a benti oltárokra. Haza már nemigen visznek az úrnapi virágokból. Már másfajta szentelmények sem nagyon kellenek. Néhány éve kezdik imitálni egy-egy asztalnál az oltár-formát. Jó lenne a régi szokásokból minél többet visszahozni, ez több időt is igényelne, de főleg a vallásos késztetés hiányzik.

úrnapja 07.jpg úrnapja 07 (1).jpg

úrnapja 07 (5).jpg úrnapja 07 (18).jpg

úrnapja 07 (12).jpg úrnapja 07 (13).jpg

úrnapja 07 (9).jpg úrnapja 07 (24) másolata.jpg

úrnapja 07 (16).jpg úrnapja 07 (34).jpg

úrnapja 07 (35).jpg úrnapja 07 (36).jpg

úrnapja 07 (41).jpg úrnapja 07 (42).jpg

úrnapja 07 (45).JPG úrnapja 07 (46).jpg

A képek a 2007. évi úrnapi körmeneten készültek
(Trifonovné Karajz Borbála)