A templomról

A római katolikus templom a falu közepén áll, 1877-ben építtették az utca keleti oldalába, lebontva a régit az út közepéről. A régi, első 1777-ben épült ház alakúra, kőből, kis fatoronnyal, a főút közepén állott, ajtóval délnek, az alvég felé, két-két sarkán hatalmas kerékvető kővel. Az út kétoldalon ment el mellette: a nyugaton keskenyebben, a keleti oldalon szélesebben. Fából ácsolt kis emelvény volt a kórusa, ahova a szárazkántor létrán járt föl.

1866-os térkép részlete

A helymeghatározást vita előzte meg: az alvégesiek a régi helyén szerették volna tartani, mert úgy szép a rálátás. A felvégesiek ezt ellenezték, mert a keskeny úton nehezen tudtak mellette a szekérrel elmenni, illetve – ahogy a fáma mondja – mert nem láttak tőle végig a falun. Az építés folyamatát, eseményeit a későbbi bíró, Brogli János feljegyzésekben rögzítette. A vállalkozó építőmester bizonyos Lángh úr volt Sátoraljaújhelyről, segédei: Mazur Mihály kőműves-segéd mint megbízott felvigyázó, Klein József szepességi, iglói származású kőműves-segéd, Liscsák Mihály munkavezető/pallér, Pilcz János ácssegéd, s.pataki Markovits nevű bádogosmester Valdmann Dávid nevű segédjével. A régi templom lebontását 1877 ápr. 16-án kezdték meg, s az újat 1878 június 10-én már fel is szentelték. A munka a községvezető bíró, Brogli Ignác irányításával, szervezésében, a sárospataki plébános Dessewffy Sándor felügyeletével, jóváhagyásával folyt, a falu lakosainak közreműködésével, kétkezi munkájával, időnként nem kevés civakodás, veszekedés és tévedés közepette. Például rosszul mérte ki az építész a fundamentumot, kisebbre, mint a régi templomé volt, mely hiba „a sok lárma közt a kicövekeléskor … véletlenül történt”. Az egyes munkaszakaszok eredményét verses köszöntésekkel és egyéb, akkor szokásos módon ünnepelték, például a letett alapkőre a mesterek és a községi elöljárók külön-külön 3-3 nagy pörölycsapást mértek, s ez alkalomból elfenekeltek három ott lődörgő kisfiút (Burger Ignác, Frei Ignác és legkisebbik Brogli Fülöp), hogy emlékezetes legyen számukra ez a nap. Közösen bontották el a régi templomot, torlaszolták el a helyet a szükséges víz összegyűjtéséhez, ásták a mészoltó gödröket, a fundamentumot, hozták szekereikkel Ladmóczról az oltani való meszet, rakták a falakat a kőművesek segítségével, emelték be a harangokat az új toronyba. Cselédmunkát a bíró nem fogadott el, saját maga kellett, hogy helytálljon minden gazda a munkában, s a bíró is nemcsak szervezte a munkát, de példamutatóan részt is vett benne. A nyár közepére felrakták a falakat, az ősz folyamán elkészült a torony, a bádogosok befedték az épületet, a tél folyamán végezték a belső munkákat, december elején már az oltárkép is a helyére került. Az 1878-as évben készültek a speciális berendezési tárgyak: padsorok, szószék, oltár, orgona, áldoztatórács – mind minőségi szép munka –, a mesterek felkutatásában és felkérésében feltehetőleg a sárospataki plébánosok működtek közre. Pünkösdkor Prámer Alajos tolcsvai főesperes szentelte fel a templomot. A szentmisén Dessewffy Sándor esperes-plébános mondott lelkesítő prédikációt, s Mocsatta Norbert sárospataki és Nevelős Adolf károlyfalvi kántorok szólaltatták meg az orgonát. A régi templom hátsó falának fundamentumában talált faragott kő ládikót, melyben 3 db rézpénz és két ezüstpénz volt, az új fundamentumba is beépítették.

Pontosan nem tudható, hogy az egész építkezés milyen anyagi forrásból történt, de az építőanyag egy része helyben, a falu tulajdonából adott volt, más részét (pl. meszet) vásárolták. A segédmunkát a falusiak felajánlásban önkéntesen végezték, a mestereket viszont fizetni kellett. A berendezési tárgyakért is fizetni kellett, egyikről-másikról még őrzi az emlékezet, hogy kinek az adományából származik. Történt gyűjtés a hívek körében is (a torony bádogozására pld. külön, amikor odaértek a munkában), feltehetően a pataki egyházközség is hozzájárult, és a község is áldozott erre a „nagy beruházásra”.

A falu védőszentjének Nepomuki Szent Jánost választották, május 16-án van a falubúcsú.

A templom a sárospataki egyházközséghez tartozott, sárospataki plébánosok, káplánok látták el a szolgálatot. A parókia megépítése, 1946 után lettünk önálló egyházközség saját pappal.

Papjaink: Tóth Bálint (1946-1949), Háger Sándor (1949-1953), Hoffmann János (1953-1965), Lukács Béla (1965-1978), Frikker István (1978-1981), Poruczki Gyula (1986-2001). 1981-86 között sátoraljaújhelyi, 2001-től újra a sárospataki plébánia látja el a lelkészi feladatokat.

Épület, templomkert

A templomot kőből építették, mint akkoriban a faluban minden házat is. A követ részben a lebontott régi templomból nyerték, részben a falu melletti kőbányákból hozták, leginkább az éppen ezért Templombányának is nevezett Hosszúföldi kőbányából (ma már nem lelhető fel). Stílusa egyszerű, klasszicista templomforma, a bejáratok kerete az akkoriban a falusi házaknál is alkalmazott szépen faragott kő keret és áthidaló. A bejárat íves tetején az évszám: 1877.

A templom egyhajós, közepe táján 2 mellékoltárral (az előttük lévő üres tér megbontja a padsorokat első és hátsó traktusra), bejárata illetve előtere felett kórussal, orgonával, a toronyban harangokkal, tetején gömbbel, afelett kereszttel. A tető és a torony bádoggal fedett. A bádogozást Markovits nevű pataki bádogosmester készítette Valdmann Dávid nevű segédjével. Általános, külső-belső felújítás történt 1987-1991 között, a munkálatokat Dócs György cigándi templomfestő és munkásai végezték.

A templom mellett álló kőkeresztet Frei Márton és felesége Brogli Katalin állíttatták 1955-ben. Felirata: Jézusom bízom benned.
Az 1955-ben készült felvételen fakerítés, az 1970-es évek-belin már vaskerítés övezi a templomot s a templomkertet, melynek előre néző mívesebb részét Szabadosi János, mint vasmunkás hívő készítette. A kereszt az alvégesi oldalon áll, innen van a feljáró a kórusra és a toronyba. A felvégesi oldalon kapcsolódik a templomhoz hátul a szentély mellett a sekrestye. Közvetlenül a templomajtó mellett itt a 2. világháborúban elhunytak emlékköve áll (állították 1991-ben, Katona Rezső polgármestersége alatt), s szintén itt látható az idetelepülés emlékére 2010-ben állított, a németországi Fekete-erdőből származó kő, figyelmeztetve múltunkra, eredetünkre. Ennek felállítását a faluból származó Hauser Zoltánnak, az Egri Főiskola rektorának köszönhetjük.

A kertben fű, rózsabokor és most tuják, régebben fenyők álltak. 1879-ben, először akácfákkal ültették körbe. Egy öreg diófát az óvoda felőli oldalról most vágtak ki éppen (veszélyes lehetett az alatta játszó gyerekekre), de a régi hársfák mindkét oldalon állnak még. Ugyanitt a kerítésen kívül a Lukta-út elején néhány éve buszmegálló áll hozzátartozó paddal. A felvégesi oldalon az iskola, azaz most már óvoda a szomszédja. A templom és az iskola a falu közepén szolgálta, fogta össze és látta el szellem-lelki municióval a faluközösséget. A templomkert mögött épült 1946-ban a parókia, a templomút hosszában végig a parókia kertjével.

Szemben csúf villanyoszlop rondít a képbe, 2006-tól viszont esti díszkivilágítás teszi láthatóvá néhány kilométeres távolságból a templomot.

A sréhen szemben lévő régi porta nagy diófája alatt a padon vasárnapi litánia után szívesen üldögélnek és beszélgetnek az asszonyok.

Karajz Antalné és Nezáczki Ignácné

Az előtér (pitvar)

A kis előcsarnokban baloldalt feszület, jobboldalt hirdetőtábla és az 1. világháborúban meghaltak márvány emléktáblája. Az 1. világháború után törvény írta elő minden helység számára a méltó emlék állítását az áldozatok emlékére. Községünk ennek így tett eleget. A csapóajtó két oldalán szenteltvíztartó. A csapóajtót a Kanadába kivándorolt Brogli Mátyásné Hauser Katalin csináltatta, amikor az 1950-es években hazalátogatott. A csapóajtó lakattal van zárva, de a külső ajtó általában nyitva van napközben, s az előtérből benézve megszemlélhető a templom. (Ha valaki alaposabban is szeretné megnézni, a két házzal lejjebb lakó sekrestyés szívesen kinyitja, s megmutatja.)

A főoltár és környéke

A főoltárt a 2009-ben elhunyt Rák Mártonné emlékezete szerint egy Deutsch … nevezetű gazda (Deutsch Márton/Süket Marci édesapja) állíttatta egy pár csikó áráért, így hallotta ezt a szüleitől. A szembemiséző oltárt 1978-ban állították fel, amikor ezt a római egyház egyetemlegesen elhatározta. Az oltárkép Nepomuki Szent Jánost, a falu védőszentjét ábrázolja. A tabernákulum két oldalán két térdeplő angyal. Az oltárt 1989-ben aranyoztatták újra Budapesten Fürr Lajos aranyozómesterrel. Az aranyozás a hívek adományaiból valósult meg, az oltár baloldalán álló keresztet id. Burger Ignác aranyoztatta. A hívek minden héten gazdagon és szépen díszítik virágokkal, ez presztízskérdés is némelyek körében, hogy virágot, értékes virágot hozzanak a díszítéshez s azt méltó helyen lássák viszont a másnapi szentmisén. Hajdan az első padsor előtt mindkét oldalon áldoztatórács állt, s ez elé térdelve történt az áldoztatás. A rácsot a szembemiséző oltár felállításával egyidőben lebontották, hogy az oltárnak helyet nyerjenek, s mert amúgy is kevesebb a templomjáró ember, a gyerekek is beférnek a padokba. Azóta állva sorakoznak az áldozáshoz, s utóbb az is divatba jött, hogy kézbe kérik az ostyát. Az első padsor és az áldoztatórács között álltak régen az alsótagozatos kislányok és kisfiúk a női illetve férfioldalon. A sekrestyés a sekrestyeajtóból figyelte őket, hogy jól viselkednek-e, előfordult, hogy a beszélgetőket kiállította oldalra, vagy a gyertyaoltóval a fejükre koppintott. A szentély előtt baloldalt a szószék áll (feljárata a sekrestyéből), jobboldalán a keresztelőmedence. A szószéket (prédikálószéket) „sárosnagypataki lakos Nagy Gábor asztalos mester” készítette 1877-ben. Régen minden szentmisén innen mondta el prédikációját a pap, ma már nagyünnepekkor sem, igaz a szentlecke-olvasó pulpitushoz elektromos hangerősítés van szerelve. A modernizációval más régi eszközök, berendezési-szertartási tárgyak is el-eltűnnek a szertartásokról: nem jár már a kurátor a gyertyagyújtóval fel-, s a gyertyaoltóval eloltogatni a gyertyákat a mise elején illetve végén (a szép régi mécsesek a parókián hevernek), sem a hosszúnyelű csengettyűs persellyel perselyezni, mellyel a szunyókálókat is felébresztette (ehelyett a ministránsfiúk járnak körbe kenyereskosarakkal), s ki tudja, hol van a régi baldachin, amelyet a körmeneteken a pap fölé tartottak. Az oltárterítők nagyobbrészt adományokból származnak, egy-egy hívő asszony egyedi vagy közös kezemunkái. A terítőcsere rendjét részben liturgikus hagyományok szabályozzák. A piros huzatú ülőalkalmatosságok a szentély két oldalára az 1987-91-es felújítás alkalmával készültek, részben a vendég papok számára nagy ünnepeken, de a miséző pap, s a ministránsok is leülnek a szertartás bizonyos részeiben.

Az angyalok mögött VENITE illetve ADOREMUS (JÖJJETEK IMÁDJUK) feliratok olvashatók. Burger György károlyfalvi származású pap mesélte, hogy gyermekkorában ministránskodás alatt sűrűn elolvasta az ADOREMUS feliratot, s nem értve a latin szöveget úgy értelmezte, hogy a barna ruhás angyalkát Ador Emusnak hívják. Az oltár közepébe kőlap alatt valamilyen ereklye van beépítve, de hogy milyen ereklye, ma már senki sem tudja.

A ministránsok csengettyűje és kereplői

A gyertyagyújtó- és oltó - A csengettyűs persely - 1952, a baldachin a szentélyben

A nagy mennyezeti freskót, mely a szentháromságot ábrázolja (Atya, Fiú, Szentlélek) változatlan formában újították fel a templomfestők az 1980-as évek végen, s ekkor új kisebb (bárányos, keresztes) freskó is készült a szentély fölé. A falakat is újrafestették, nem ugyanolyanra, amilyen azelőtt volt, de nagyon szépre. Az új falilámpák beállításával együtt leszerelték a nagy mennyezeti csillárt, s lecserélték az elektromos vezetékeket. Az ablakokba a szimpla üveg helyett üvegtéglákat raktak.

A passióképeket szintén a kanadai Brogli Mátyásné vásárolta. Régebben egyesével, most hármas csoportokban vannak feltéve.

A templom padjait „sárosnagypataki lakos Nagy Gábor asztalos mester és saújhelyi lakos Jesztrebszki János szint asztalos mester” készítették el (1877).

A szép régi padokat a felújítás (csiszolás) után párnákkal látták el, hogy melegebb, komfortosabb legyen a tér – ezt szolgálták az üvegtégla-ablakok is, és a fűtés beszerelése. Ez utóbbi az egyedüli, amely nem sikerült szépen, idétlen csúnya monstrum az utolsó pad felett. Talán lehetett volna/lehetne esztétikusabban megoldani.

A padló sárga-barna színű kőlapokkal van borítva, közepén rendesen futószőnyeg fedi, a padok alatti rész köves, a szentély alját padlószőnyeggel vonták be 1978-ban.

1980-as évek, még a felújítás előtt

Mellékoltárok

A női oldal mellékoltára a Lourdes-ban megjelenő Máriát ábrázolja Benadette-tel, körülötte kis köszönet- és hálatáblák, előtte persely. A karácsonyi időszakban ide elé van állítva a betlehem, régebbi időkben itt álltak mise alatt a felsőtagozatos lányok.

A férfioldalon: Jézus szíve-oltár. Ez utóbbit Rák István állíttatta, aki 1927-1940 között a falu bírója volt; ez szintén Rák Mártonné közlése, aki a hajdani bírónak unokája volt, tehát megbízható forrás. Ez előtt van elkészítve a húsvét előtti héten a szentsír. Itt álltak régen a mise alatt a felsőtagozatos fiúk. Ebbe az oltárba is volt valamilyen ereklye téve, mint általában a miséző oltárokba. Brogli Ferenc, károlyfalvi születésű budapesti pap – ha itthon volt – gyakran mondott ez előtt csendes misét, miközben a falusi pap a főoltárnál misézett.

Nagy ünnepeken, ha túl sok az áldozó és vendégpapok is vannak, ők a mellékoltároknál áldoztatnak.

A templomi ülésrend, helyrend egyébként szigorú és szabott volt: régen baloldalon a nők, jobboldalon a férfiak foglaltak helyet. A kisiskolások az első pad és az áldoztatórács között, a nagyobb iskolások a két mellékoltárnál álltak. A padokban életkor szerint foglaltak helyet az emberek, elől a fiatal lányok, fiúk, mögöttük még a mellékoltárok előtt a fiatalasszonyok, fiatalemberek, a mellékoltárok körül a középkorúak, hátul az öregek. Ezt az utat mindenki megjárta, ahogy haladt felette a kor, s az utolsó állomás innen a temető volt.

A bejáratnál a női oldalon rögtön kezdődnek a padsorok (elcsúfítva a fűtőtesttel, s egy padsort kettéosztva a kórus tartóoszlopával), a férfi oldalon azonban kis szabad tér van, ahol szent Antal szobor persellyel, más kis oltárkák szobrokkal, takarító kellékeket rejtő szekrényke, szenteltvizes hordócska áll.

Kórus

A kórusra szép régi kőkeretes ajtón át fa csigalépcső visz fel. Az orgonát „Országh Sándor úr pesti orgonaműves” készítette, 1878-ban az új templommal együtt szentelték fel június 10-én, s az ünnepélyes alkalommal Mocsatta Norbert s.pataki orgonista és Nevelős Adolf helybeli kántortanító szólaltatták meg. Jelentős kántorai voltak a későbbiekben a 20. század folyamán Kovács Lajos kántortanító, Létray Ferdinánd, Hauser Antal, Hochvárt Vendel, Hauser Imre, alkalmanként a hazatérő Tóth Barna, s most már hosszabb ideje Szebényi Gáborné Deutsch Zsuzsa.

Az orgonát fújtatóval hajtották, nagyobb erősebb fiúk voltak ebben a kántor segítségére. A régi orgonát 1971-ben villamosították, 1985-ben majd 2007-ben felújították. A kórus férfioldalán két sor pad áll. Innen szokás szerint férfiak hallgatják végig a szentmisét, s erős jó hanggal segítenek a kántornak az éneklésben. Az orgona mögött ajtó választja el a két részt, s a női részre régebben csak a zenében, éneklésben közreműködők mehettek át, s rendszerint be is zárták az ajtót. Ők voltak: a kántor, a fújtató és az énekkar, a passióéneklők. A régebbi időkben a plébánosok énekkart szerveztek, például Tóth Bálint a Mária-lányokból.

Az elrejtett fújtató és a fújtatódobogó, amelyen állva lábbal nyomták a pedált

Torony, padlás

A toronyban három harang függ.

Még a régi templomba 1795-ben öntettek harangot, melynek átmérője 42,5 cm, domborművei: 1. Kereszt 2. Nepomuki szent János. A harang koronájának fülei emberfej alakúak. Feliratai: „SUMPTIBUS ET PER USU KÁROLYFALVA 1795” (Károlyfalva költségén és használatára 1795) „FVSA FVM PER ROSALIA IŰSTEL AGRIAE”. (Jüstel Rozália egri műhelyében öntötték). Másik harang is volt a régi templomban, mert a bírói feljegyzés szerint a régi harangokat 1877. október 3-án helyzeték át az új toronyba.

Az új templomba 1898-ban vásároltak harangot közadakozásból. Ezt s a másik régit feltehetőleg hadi célokra elrekvirálták a világháború idején. 1922-ben újra harangot állítottak. Ezt Seltenhofer Frigyes Fiai harangöntő gyárában öntötték Sopronban, súlya 220 kg, domborműve Szűz Máriát ábrázolja. Felirata: „Isten dicsőségére és a boldogságos szűz tiszteletére adományozták a károlyfalvai és az Amerikában élő károlyfalvai rom. kath. hívek 1922” (a forrásban, Patay Pál munkájában így szerepel, valójában 1923!) A pártán: „Szűz Mária Isten anyja könyörögj értünk. 4073 sz.” Ez a nagyharang most.

A toronyban lévő harmadik harang átmérője 39,1 cm. Ez az un. kisharang. Feliratai: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket Károlyfalva 1935” A másik oldalon: „Ez áldozat tőlünk, fogadd el Istenünk. Id. Rák Márton és neje Hauser Katalin és gyermekei: R. József, R. Magdolna, R. Márton, R. Róza, R. Ignác, R. Lajos. Öntötte Szlezák Ráfael, harangöntő mester Budapesten.”[1] Könnyebb azonosíthatóság végett: Rák Dénes és Lajos nagyapja és családja állíttatta.

A harangok már nem eredeti állásukban függenek, ugyanis ahogy kikopott, fordítottak rajtuk, így a feliratok csak részben és nehezen olvashatók, s a domborművek sem mind láthatók.

A harangokat 1976-ban villamosíttatták Rák Rozália apáca adományából. Azelőtt kötéllel harangoztak, ez a sekrestyés (kurátor, harangozó) illetve a családja feladata volt, gyakran segítettek neki ebben a ministráns fiúk.

A régi világban tűzőrség célját is szolgálta a torony: aratás-cséplés idején iskolás leányok voltak beosztva szolgálatba, s figyelték a toronyból, nem keletkezett-e valahol tűz. Ez esetben rögtön meghúzták volna a harangot vészjelzésképpen (félreverték a harangot). A következő esetekben harangoztak:

1. Reggel 6-kor, déli 12-kor és este 8-kor az idő múlásának jelzésére illetve imádságra harangoztak, ilyenkor el kellett imádkozni a híveknek magukban, vagy ha együtt voltak, akár közösen az Úr angyala kezdetű imádságot. A mezőn dolgozók ekkor letették a kapát, szerszámot, levették a sapkát, kalapot, s elmondták magukban az imádságot.

2. Szentmisére híva régen háromszor harangoztak: egy órával a mise előtt 1 haranggal a készülődésre, fél órával a mise előtt 2 haranggal az indulásra figyelmeztetve, a beharangozás pedig három haranggal történt, s az már a papnak szólt, a kezdést jelezte. Ma egyszerűbb megoldások vannak.

3. Halálesetkor a halottért (illetve a haláleset hírüladása végett is) harangoztak, ha délelőtt történt, még aznap, ha délután, akkor másnap délig. A harangozást az elején háromszor szakították meg, ha férfi halt meg, kétszer, ha nő. Régebben a temetés alatt is harangoztak. Valaki a templomtoronyban maradt, s amikor a Ments meg engem uram kezdetű gyászéneket kezdték énekelni a temetés folyamán, a kurátor a szertartástól távolabb a füstölővel körözve jelzett a várakozónak, hogy húzza meg a harangot. Ez a szokás elmaradt, bár a mobiltelefonok korában egyszerűen megoldható lenne, s emelné a szertartás szépségét.

4. Nagy vihar esetén a felhők szétverésére, a jégeső megelőzésére harangoztak.

5. Tűz jelzésére ˇfélreverték” a harangot. Emlékezetes a hatvanas évekből az a vasárnap délutáni tűz, amikor a csűrök gyulladtak meg a Rákóczi út bal oldalán, éppen délutáni litánia volt a templomban, s Rák Márton (Pöttyös) szakította meg, amint bejött a templomba: - Emberek, tűz van! felkiáltással. A litániának természetesen vége szakadt, s szaladt mindenki oltani, nézni.

Kilátás a toronyból a Hosszúhágóra

Az 1950-es években egy alkalommal, amikor bál volt az iskolában (a Tanácsháza még nem épült meg) olyan szélvihar kerekedett, hogy levitte a torony gombját és keresztjét. Mikor visszatették, a gyerekeknek karamellát dobáltak le, folytatva a régi hagyományt, hogy a nevezetes eseményeket valami különlegességgel tegyék emlékezetessé.

A templom padlásán, ahol nincs világítás – ez érdekes módon valahogy kimaradt a nem oly régi felújítás idején is - elhanyagolt állapotban régi szakrális tárgyak hevernek. Érdemes lenne méltó környezetben, például a lakatlan parókia egy helyiségében helyet adni ezeknek, s más a parókia épületében elfekvő tárgyaknak is – mintegy egyháztörténeti kiállításként – ezzel is megbecsülve magunkat is, és buzgón hívő elődeinket is. Az egész lakatlan parókiát célszerű lenne valamiféle faluházként, tájházként, közösségi házként működtetni, hasonlóképpen, mint a taliándörögdit „Ősök háza”-ként működtető Szőke András - a kisebbségi önkormányzat faluház-terve ugyanis (pénz vagy akarat híján?) nem látszik életképesnek.

A régi kereplő (recsa)

Sekrestye

A sekrestyében a szentmise és a különböző szertartások lebonyolításához szükséges kellékek vannak, itt készülnek elő a pap és a ministránsok a szentmisére a sekrestyés segítségével, ez az ő birodalma, „munkahelye”. Itt történik a hívek gyóntatása is.

Az ódon szekrény fiókjaiban a szertartásokhoz szükséges kellékek sorakoznak.

A textilnemű - ruhák, karingek, stólák, terítők, stb. – részben vállfákon (a naponta használatosak), részben fektetve (a régebbiek, szebbek, mívesebbek vagy már használaton kívüliek) a nagy szekrény speciális fiókjaiban.

Az egyik szekrényajtó belsején régi ceruzás feljegyzések olvashatók: régi szép folyóírással hétről hétre, ünnepről ünnepre az áldozáshoz járulók száma, s az összesítés is: 1040 áldoztatás volt az év folyamán, hogy ez melyik év volt az sajnos nem derül ki vagy már lekopott a felírás. A számolás valószínűleg a ministránsok feladata volt, akik a tálcát tartják az áldoztatáskor, s a statisztikát a sekrestyés írhatta. Az egyik sekrestyés saját nevét is felírta az ajtó belsejére: Rák Márton kurátor volt 1933-tól.

A régi nagy szekrény valószínűleg ide készült, és abszolute funkcionális. De időközben szűknek bizonyult mint tárolóhely, s a kései utódok így-úgy kiegészítették a berendezést, bizony nem mindig a szép régi darabhoz igazodva. A helyiség maga is felújításra szorul, a nyílászárókon besüvít a szél, behord a hó, fűtés nincs.

Sekrestyések (harangozók, kurátorok) voltak, amíg az emlékezet illetve a fenti forrás visszanyúlik:

Rák Márton 1933-tól, Brogli István (Pos Pista bácsi) az 1940-es években, Lauber Ignác majd Rendes József az 1950-es években, Deutsch Márton (Süket Marci), Kisgáti Fülöp az 1960-as években, veje Tóth László utána az 1970-es években (sokat segített neki felesége Kisgáti Katalin), majd a szemben lakó Hauser Imréné Jaskó Magdolna, s a 2000-es évek közepétől Karajz Margit. Lám, elnőiesedett a „szakma”. (Az időmeghatározások hozzávetőlegesek)

A templom takarítása hetente visszatérő feladat. Általában a hívek végzik, 2-3 családonként, haladva az alvégtől a felvégig, s tovább a többi utcákon – nem pontos beosztás szerint, hanem továbbmondva illetve figyelve, mikor ki következik. Sok feladat hárul a mindenkori sekrestyésre, főképpen az egésznek az irányítása, összefogása, de gyakorlatilag is sok minden őreá marad. A sekrestyés régebben fizetett funkció volt, jelenleg jószolgálatból végzi Karajz Margit, ezt tekintve aránytalanul sok munkát vállal magára a terítők mosásától, vasalásától, a parókia és körlete takarításáig, a növények gondozásáig bezárólag. Sajnos az egyházközség egyre kevesebb lelket számol, a fenntartás viszont változatlanul megkívánja a feladatok ellátását. Gyakorlatilag 1981-től, Frikker István halála óta nincs önálló, helyben lakó papja a falunak, ezóta küszködnek a hívek maguk az egyházközség életben tartásával.

Források:

Brogli János: Károlyfalva története és históriája : A régi templom elbontásáról és az új templom építéséről szóló jegyzetek az 1877-ik évben (Kovács Lajos gépiratában). – Károlyfalva, 1877-1898

Hauser Zoltán: Carolfalve, Karlsdorf Károlyfalva. – Károlyfalva, 2001

Magyar katolikus lexikon http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1rolyfalva.html

Patay Pál: Zempléni harangok. – Miskolc, 2009.

Köszönet a segítségért az emlékek felidézésben Karajz Margitnak, Hauser Lászlónak, Deutsch Teréznek, Karajz Antalné Kopasz Annának, Nezáczki Ignácné Koritár Katónak és néhai Rák Mártonné Brogli Máriának

Trifonovné Karajz Borbála, 2011

---

[1] Patay Pál: Zempléni harangok. - Miskolc : Hermen O. Múz., 2009. p. 39.